előző lap

Kevésbé lepődök már meg! Amióta magmat tudom, mindig valaki ferde szemmel néz rám. Azok az emberek akkor is keresnek okot, ha amúgy nem is lenne... ki milyennek született, olyannak hal meg! Említésre méltó történetet osztok meg, ugyanis ismételten meghallottam, hogy még bő két év volna a választásokig, de egyesek már most azzal vannak elfoglalva, hogyan is tudnának leváltani. Ezzel nem is volna akkora gond, hiszen a fennvaló ide segített és gondja lesz a távozásomra is. Csak azt nem értem, hogy ezek a „testvérek” a közösséget, vagy a fennvalót akarják kicselezni, mert még emberi számítással sem biztos, hogy megérjük 2020-at? Annak a fontosságát messzemenően tudom, hogy a közösségünknek egy jó vágású, jó megjelenésű, értelmes, tapasztalt, ambíciózus, ugyanakkor tettre kész, kitűnő kapcsolatokkal és ismeretséggel rendelkező polgármesterre van szüksége. Adja az ég, hogy modell értékű községvezetőnk legyen! Ha rendelésre lehetne gyártatni, biztos, eddig magam szerződtem volna, nem is egyet! A polgármesteri hivatal minden egyes székébe, még azok helyébe is rendelnék, akik elméletben annyira tudják, hogyan kell községet vezetni, akik ebben az időszakban, amikor a községfejlesztési beruházások javában zajlanak, képesek farhámba ülni, és inkább az egyéni ügyecskéikre, akár polgármesteri ambíciójukra fordítani az energiát.  Adja az ég, hogy érzékisége is legyen a jövendőbeli polgármesternek, hogy a község egy percet se veszítsen a beiktatással. Egy polgármester jelöltnek valóban legalább két évvel a választások előtt kell készülni. Ajánlott bekapcsolódni a munkába, megismerkedni a teendőkkel. Mert, ha a megtisztelő funkcióba csak az iktatás napján tekint bele a megbízott, legalább két évébe kerül, míg ráébred, hogy ...

Kapcsolódó képek